A teljes Holdfogyatkozást 2019 január 21-n Vác széléről fotóztam: szerettem valami markáns földi tájat, objektumot komponálni a képbe, és nemcsak „telibe fotózni” a Holdat.

Mivel a Hold északnyugaton ment le, ezért adta magát, hogy a váci Dunai Cement és Mészművek gyára legyen a földi előtér. (Mindenki DCM-nek hívja, de a mai neve Duna-Dráva Cement Kft.).

A fogyatkozás első felét direkt kihagytam – tudtam, hogy nem fogok 4 órát a hidegben álldogálni. Ezért úgy döntöttem, hogy csak a végét, azaz a Holdnyugta előtti 1 órát kapom el.

Ez az egy óra is pont elég volt: -8 fokos hideg volt, amit elég nehezen viseltem 

Az első képen (6:26-kor) a Hold teljesen a Föld árnyékában volt, ezért ennyire sötét és vörös. Gyakorlatilag a sötét csillagos égbolttal összemérhető fényességű a Holdkorong.

Annyira jól sikerült kicentiznem az utolsó 1 órát, hogy a legelső képek elkészülte után a Hold elbújt a felhők mögött, és nem sok esélyt adtam neki, hogy újra előjöjjön. Tehát az a kép, amit itt láttok első képként, az tényleg a legelső fotóm erről a hajnalról 

Szerencsére megérte várni, ugyanis újra előbújt a Hold (második kép). De ez se tartott sokáig, megint felhők takarásába került. Tényleg azon gondolkodtam, hogy hagyom ezt a hideget, ennyi volt a holdfogyi…

De gondoltam várok még, és addig fotóztam a DCM-et. És tényleg megérte ottmaradni, ugyanis a Holdnyugta előtti percekre kiderült, és tudtam még fotózni (harmadik, negyedik kép).

Talán ez a kettő lett a legjobb kép az összes közül. A Hold pont a cementgyár épülete felett haladt el.

Olyan, mintha csak egy átlagos holdsarló nyugodna le, de aki jól tájékozódik az égen, az tudja, hogy ha ez igazi holdsarló lenne, akkor nappal (déltájban) kellett volna készülnie a képnek.

A harmadik-negyedik képen azért látszik sarlónak a Hold, mert az egyik fele még a Föld árnyékában, míg a másik fele már a félárnyékban tartózkodott (ez a fényes rész). A sötétebb rész azért nem látszik, mert annyira sötét, hogy már beleolvadt a világosodó földi légkörbe.

Az ötödik képet direkt úgy komponáltam, hogy látszódjon jobban a havas-deres táj is.

A hatodik képen pedig az alig észrevehető Hold épp lenyugszik a Verőce felett lévő Fenyves hegy oldalában.

A következő, itthonról is látható teljes Holdfogyatkozás 2022 máj 16-n, azaz majdnem 3,5 év múlva lesz! Ezt tudva még jobban örülök, hogy az ég ilyen kegyes volt hozzám, és sikerült lencsevégre kapnom ezt a jelenséget.

Bejegyzés a blogomon: https://tisztaegtisztafold.hu/fotok-teljes-holdfogyatkozas/

 

Szerző: Mayer Miklós 

Köszönjük ezt az érdekes írás!