Egy átlag ember, aki nem ért a fotózáshoz, általában elsőre a legnehezebben fotózható ételt választja ki pl. egy pörköltet, vagy mákos gubát, amik nem túl fotogén darabok. Kitálalja az ételt nem hozzáillő tányérra, leteszi az asztalra, és nagylátószöggel – ezáltal nagy mélységélességgel – lefotózza úgy, hogy ráadásul telibe vakuzza az egészet. Ebből már lehet következtetni arra, hogy automatikus módban használja a fényképezőgépet,ezért a fehéregyensúly is teljesen elcsúszik kék, sárga vagy valami hasonló színbe.
Ez nem hogy egy mákos gubának, de még egy csodálatosan szép csokoládétortának sem tesz jót, elmegy még az étvágya is az embernek tőle.
Érdemes elsőre pl. egy gyönyörűséges süteményt választani ami már önmagában jól mutat, de ne fehér, tejszínhabost, mert az megint megnehezítené a dolgunkat a kiégések miatt. Ha ez megvan, jöhet a tányér kiválasztása, ami a második fontos szempont.
Mindenképp az ételhez illő tányért kell választani, mert ha nem megfelelő a tányér, oda a látvány, az összhatás. Aztán jöhet a megfelelő háttér kiválasztása, ez lehet fehér vagy színes is.
A fehér háttér elsőre könnyebb választásnak tűnik, persze ha nem stúdióban dolgozunk, mert ha igen, akkor mindegy, be lehet világítani rendesen.
Mivel önmagában ez így még kevés, nem árt valami körítés, kanál, villa, damasztszalvéta, pohár, citromfű levél a díszítéshez és az adott ételhez illő gyümölcsök, zöldségek. Ezek arra szolgálnak, hogy kitöltsék a teret, hangulatot adjanak a képnek.
Nekem műterem híján, be kell érjem természetes fényekkel. Az ablakból bejövő fényt visszaderítem egy derítőlappal. A „tárgyasztalt” egy 50×70-es, általában fehér, matt kartonlap adja. Erre kerül egy vékonyabb üveglap. Azért kell vékony, hogy ne legyen dupla tükröződés. A további derítéshez érdemes használni néhány tükördarabot is.
Nyáron a legjobb a kora reggeli fényeket kihasználni, remek helyszínt nyújt pl. a kopottas kinti faasztal.
A fénysátor használata a köztudattal ellentétben egyáltalán nem előnyös, mert tompítja a színeket, a kontrasztokat, élettelen lesz tőle a kép.
Nagyon fontos a mélységélesség helyes megválasztása. A kis mélységélesség fokozza a térérzetet és hangulatot ad a képnek. A nagy mélységélesség is lehet előnyös, például egy pudingnál. Ha kis mélységélességet használnánk kimondottan gusztustalan lenne, szétfolyósnak látszana az egész. Itt elengedhetetlen a nagy mélységélesség használata. Az élességi tartomány megválasztása is fontos, mivel az előtérben lévő tárgyaknak általában nem tesz jót az életlenség, elvonja a figyelmet a főtémáról.
Minél jobb az objektív fényereje annál tágabb a rekesz. A nagy fényerejű objektívek rajzolata is sokkal szebb. Én először egy Canon 18-55mm-es f 3,5-5,6 fényerejű alapobjektívet használtam, ami igazából nem a legmegfelelőbb, de megtette… Most már egy Canon IS 55-250mm-es f4-5,6 fényerejű teleobjektívem van. Egész jó képeket lehet vele készíteni.
A megfelelő fehéregyensúlyra is oda kell figyelni. Nem mutat túl jól, ha egy étel pl. kék vagy zöld színben pompázik.
A színhőmérsékletet K (Kelvin fokban) mérjük. Ennek a beállítására a tükörreflexes gépeknél van manuális beállítási lehetőség is. De, vannak esetek amikor az automatikus fehéregyensúly is tökéletesen működik. Én ezt használom, mert általában megfelelő eredményt kapok fehér hátteres képeknél.
A színes háttérnél már más a helyzet, ott mindenképp egyéni fehéregyensúlyt kell használni.
Kevert, vagy valamilyen szín túlsúlya esetén is érdemes a manuális beállítást választani.
Kis színeltérést Photoshopban könnyen korrigálhatunk.
Ritka és csak indokolt esetben célszerű a témát középre szerkeszteni. Van persze olyan eset is, amikor szinte kötelező a téma középre helyezése.
De általában, a középre szerkesztés unalmassá teszi a látványt.
A kompozíció egyik alapelve az úgynevezett harmadolási szabály.
Képzeljük el, hogy a fotónkat két-két vízszintes és függőleges vonal kilenc egyenlő részre osztja. A képet úgy kell komponálni, hogy a főtéma valamelyik metszéspontba essen.
A megfelelő záridő kiválasztása fontos lehet a berázás elkerülése szempontjából.
Ugyanis hosszú záridőt – pl. 1/4 mpe-t (egy másodpercnek a negyed része) – kézből eléggé nehéz kitartani. Ilyen záridőnél elengedhetetlen az állvány használata. A digitális fényképezőgépeken már van önkioldó gomb is, ennek a segítségével még jobb esélyeink vannak a bemozdulásmentes, éles kép készítésére.
Az utómunkához első és legfontosabb dolog a megfelelően kalibrált monitor.
Ha ez megvan, akkor második lépésként, érdemes kiválogatni a képeket.
A rosszakat kitörölni (életlen, alulexponált vagy kiégett) fotókat.
Én egy témáról kb. 5-6db képet szoktam készíteni, mert először el kell találni a megfelelő expozíciót és közben vagy odateszek valami kiegészítőt, vagy áthelyezek. A Photoshop nagy segítség az utómunka során. Csak jó fotóból lehet még jobb képet csinálni, egy rossz, hibás képből ne akarjunk jót kihozni, a PS azért nem mindenre képes. 🙂
Először megvágjuk a képet, kiegyenesítjük, így megkapjuk a kívánt képkivágást.
Korrigálhatjuk az expozíciós hibákat és a kontrasztot is lehet állítani ha szükséges, hogy még élettel telibbek legyenek a színek. A színegyensúlyon is lehet finomítani. Ha ezek megvannak. Jöhet a retusálás.
A foltokat, koszokat egy-két kattintással el lehet tüntetni. A végén pedig nem árt egy kis utóélesítés sem.
Szerző: http://fotozz.hu
Köszönjük!