Rólam

Kétgyermekes családanya vagyok. Első gyermekem születése után kezdett el komolyabban érdekelni a fényképészet, mint szakma. 1996-ban volt először fényképezőgép a kezemben, egy analóg masina 24 képkockával. Jól meg kellett fontolni, hogy az egy hetes nyaralás alatt mit örökítek meg és hogy hogyan komponálom meg a képet. Ma már, a digitális fényképezőgépek korában könnyebb a helyzet – végtelen pillanatot lehet megörökíteni. Olyan sok csoda van a Világban, hogy rossz érzés fog el, amikor éppen nincs nálam a gépem és nem tudom lencsevégre kapni.

Az álmom, hogy hivatásos fényképész legyek a technikai felszereltségen kívül rengeteg tanulást is megkívánt. Részt vettem több tanfolyamon és egy fotós OKJ-s képzésen is. 2018 októberében megszereztem a Fotográfus és fotótermék kereskedő oklevelet, de a tanulás itt még nem ért véget. Úgy hiszem, hogy a fényképészet egy olyan szakma, ami folyamatos tanulást kíván és sok kreativitást.

Várlak váci stúdiómban (vagy igény szerint Budapesten is tudunk stúdiót bérelni), illetve kültéri fotózás esetén a választott helyszínen, hogy megörökítsem a Te legszebb pillanataidat.

Újszülött,- baba,- gyermek,- családi,- glamour,- esküvő fotózáson kívül vállalok termék,- étel,- divat- és enteriőr fotózást is.